A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a forintlakáshitelek átlagos éves kamata 4,13 százalékot ért el márciusban, ez 39 bázisponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. 2018 első negyedévében ugyanakkor már nem csökkent, hanem szűk sávban - 4,05 és 4,13 százalék között - ingadozott a jegybank által kimutatott átlagos ráta, vagyis a teljes forintlakáshitel-piacon már megszakadni látszik az évek óta tartó, gyakorlatilag folyamatosan csökkenő trend.
A forintalapú fogyasztási kölcsönök közül a gépjárműhitelek kamatai csökkentek a legnagyobb mértékben a márciusig tartó egy év alatt: a márciusra kimutatott átlagos érték kereken két százalékponttal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Szintén jelentősen, 138 bázisponttal esett 12 hónap alatt a folyószámlahiteleknél kimutatott átlagérték is, ami viszont még így is meghaladja a 19 százalékot - leginkább a kamatozó hitelkártya-követelések árfelhajtó hatása miatt. (Egy újabb "teher", ami sokba kerülhet a nyugdíjasoknak.)
Képünk forrása: Shutterstock
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép