"A PDSZ nem mehet bele olyan sztrájkba, aminek a feltételei nem tisztázottak száz százalékig" - mondta Mendrey László, hozzátéve: szerdán munkaügyi bírósághoz fordult a szakszervezet, hogy mondja ki, a közoktatásban dolgozók nem kötelezhetőek az elégséges szolgáltatás biztosítására. Ha ezt nem mondja ki a bíróság, akkor fogadja el elégséges szolgáltatásnak azt, hogy tankerületenként legalább egy intézmény legyen kijelölve a gyerekekről való gondoskodásra - ismertette a PDSZ álláspontját az elnök.
Medrey László elmondta még, hogy a bíróságnak öt munkanapon belül kell állást foglalnia első fokon, ezért szerinte leghamarabb március 20-án, szerdán lehetne elkezdeni a sztrájkot. "Ha kiderül a jogszerű sztrájk minden feltétele, bíróság által kimondottan, azonnal aktiváljuk a sztrájkfelhívást" - tette hozzá.
"Türelmet kérek a kollégáimtól, a sztrájkkészültséget tartsák fenn" - mondta, hozzátéve: nem akarják a pedagógusokat veszélybe sorolni, ezért nem vállalják, hogy jogszerűtlen sztrájkba hívják kollégáikat - mondta.
A PDSZ pénteken jelentette be, hogy a március 18-ai héten gördülő sztrájkot kezdenek a magyar közoktatásban, ami azt jelenti, hogy országszerte különböző helyeken kezdik meg a munkabeszüntetést, amelyhez csatlakozhatnak újabb és újabb iskolák.
A szakszervezet elnökének hétfői közlése szerint képviselőik március 4-én egyeztettek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ képviselőjével az elégséges szolgáltatásokról. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma viszont kedden jelezte, hogy tárgyalást kezdeményez a még elégséges szolgáltatásokról a PDSZ-szel.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint