A negyedévente végzett felmérés szerint a megkérdezett 751 munkaadó 78 százaléka nem tervez változást a harmadik negyedévben. A cég szerint egyre erősebben jelentkezik a magyar munkaerő piacon a szakember hiány.
Kiugróan erős, 22 százalékos felvételi kedvet jelzett például a pénzügyi és üzleti szolgáltató szektor, a Magyarországon működő szolgáltató központok ugyanis folyamatosan küzdenek azzal, hogy megfelelően képzett, idegen nyelveket beszélő munkavállalókat találjanak. A gyártás területén minden ötödik munkaadó jelzett felvételi szándékot a következő negyedévre, a legjobb szakemberekért azonban nem csupán egymással, hanem más európai cégekkel is versenyezniük kell, márpedig bérekben a magyarországi cégek nem versenyképesek a legerősebb európai gazdaságokkal, de még a szomszédos országokkal sem.
A felmérés szerint valamennyi ágazatban, régióban és cégméretben pozitív a felvételi kedv. Az építőipar munkaadóinak csaknem ötöde ugyancsak felvételt tervez, 12 százalékos mutatót jeleztek, míg a legkevésbé optimista várakozásokat a közüzemi szolgáltatások, valamint a mezőgazdaság, vadászat, erdészet és halászat területéről jelezték, ezekben az ágazatokban 4, illetve 3 százalék a mutató értéke.
A legnagyobb mértékű bővülést a dél-alföldi és a nyugat-dunántúli munkaadók várják a harmadik negyedévben, itt a mutató 16 százalékon áll. A leggyengébb felvételi kedvet a Dél-Dunántúli munkaadók jelentették, ahol a mutató értéke 5 százalék.
Méret szerint leginkább a 250 dolgozó feletti nagyvállalkozásoknál számítanak létszámbővülésre, ahol 20 százalék a mutató értéke, míg 17 százalék az 50-249 embert foglalkoztató közepes, és 12 százalék a kis cégeknél. A mikrovállalkozások ennél jóval óvatosabbak, itt a mutató értéke 7 százalék.
A ManpowerGroup világszinten 43 országban 59 ezer munkaadó megkérdezésével végzett felmérése szerint a munkaadók többsége felvételt tervez a következő három hónapban, ugyanakkor szerényebb mértékű növekedésre számítanak, mint az előző negyedévben, vagy a tavalyi év azonos időszakában. A harmadik negyedéves várakozások Indiában, Japánban, Tajvanon, Guatemalában, Romániában és az Egyesült Államokban a legerősebbek, míg a brazil, olasz és svájci munkaadók jelentették a legalacsonyabb felvételi kedvet - derült ki a felmérésből.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani