Decemberben 767 millió euróval apadtak a tartalékok a novemberi szerény, 149 milliós emelkedés után. Az elmúlt évben három hónapot kivéve - a novemberen kívül még januárban és februárban - csökkentek a devizatartalékok. A legnagyobb csökkenés márciusban volt 4,164 milliárd euróval, de egymilliárd euróval nagyobb összeggel apadt a tartalékállomány áprilisban (1,118 milliárd euró) és októberben (1,340 milliárd euró) is.
Az MNB 2014 óta a külső sérülékenység megítélésének javítása érdekében számos lépést tett, mint a lakossági devizahitelek forintosítása és az államadósság belső finanszírozása, amelyekből eleve következett a devizatartalék szintjének csökkenése.
A jegybank addig engedi csökkenni a nemzetközi tartalékok szintjét, amíg meghaladja a befektetők által elvárt mértéket, amelyet általában az éven belüli lejáratú külső adóssághoz viszonyítanak. 2016 harmadik negyedévének (szeptember) végén az éven belüli lejáratú külső adósság 18,4 milliárd euró volt. Guidotti-mutató alapján a devizatartalék szeptemberi végi 23,7 milliárd eurós értéke jelentősen, 5,3 milliárddal (28,8 százalékkal) meghaladta a rövid külső adósság összegét.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint