Tájékoztatásuk szerint az elmúlt hetekben a sajtóban többször felmerült, hogy a közfinanszírozott alapellátásban dolgozó fogorvosok nem elégedettek a finanszírozásukkal, szeptemberre demonstrációt is kilátásba helyeztek - írja az MTI.
A csütörtökön Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár részvételével megkezdett egyeztetésen a kamara képviselői ismertették a közfinanszírozott fogorvosi szolgálatok problémáit, és kérték az egészségügyért felelős államtitkárságot, hogy vizsgálja meg, miként lehetne változtatni a finanszírozás rendszerén. (Ezért hal meg rengeteg magyar - mutatjuk a meghökkentő statisztikát.)
A találkozón az egyeztetés végén Éger István, a MOK elnöke és Hermann Péter, a MOK Fogorvosi Tagozatának elnöke megállapodott az államtitkárral abban, hogy mindkét fél áttekinti, milyen közös teendők lehetnek a jövőben a fogorvosi alap- és szakellátás fejlesztése érdekében, és ezekről a közeljövőben részletesebben egyeztetnek.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak