A szaktárca adatai szerint az étkezési célra szánt hal mennyisége az elmúlt években folyamatosan emelkedett Magyarországon, egyebek között az intenzív módon történő afrikaiharcsa-termelés növekedésének következtében, amely tavaly közel 3200 tonna étkezési halat adott a piacnak. Ezzel a mennyiséggel Magyarország az elsők között van Európában.
A fogyasztási célú hal áfatartalma az idén januárban 27 százalékról 5 százalékra mérséklődött, jól támogatva a szaktárca törekvését - írta az MTI.
A miniszter tájékoztatott, arról, hogy a 2014-2020-as Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) megvalósításához az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból Magyarországnak megállapított tagállami kerettel és a nemzeti önrésszel együtt mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez az összeg a halgazdálkodás fejlesztését, a hazai haltermelés és halfeldolgozás bővítését, valamint a halfogyasztást ösztönző marketing tevékenységet segíti.
Megszületett az "Állami halgazdálkodási feladatok támogatása" fejezeti kezelésű előirányzat, ennek kerete az idén 500 millió forint.
A kép forrása: Napi.hu/Szabó Dániel
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin