A kerületi ügyészség november 28-án emelt vádat halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és más bűncselekmények miatt az ukrán hajóskapitánnyal szemben.
Az ügyészség az eljárás során végig azt a szakmai álláspontot képviselte, hogy a szökés határozott veszélyére és más okra is figyelemmel a legsúlyosabb kényszerintézkedés szükséges és indokolt. Ezért indítványozták, hogy a perbíróság rendelje el a vádlott letartóztatását.
Kapcsolódó
A bíróság ezt meg is tette. A végzés nem végleges.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy