Magyarországon emelkednének legnagyobb mértékben a fogyasztói árak az ársapkák nélkül – derül ki a GKI Gazdaságkutató Intézet legfrissebb elemzéséből.
Májusban a kilencedik legmagasabb áremelkedést regisztrálták Magyarországon az unión belül, de a 10,8 százalékos adat annak fényében különösen magas szint, hogy nálunk széles körben befagyasztották az árakat, amely – az üzemanyagáraktól eltekintve – nem jellemző a többi tagállamra.
2015-höz viszonyítva még sötétebb a helyzet
Az unió harmadik legrosszabb inflációs mutatójával 31,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az elmúlt hét évben. Az árrögzítés nélkül messze vernénk az uniós mezőnyt – írja a GKI.
Az intézet a KSH 2021-es fogyasztói kosár alapján kiszámította, mekkora áremelkedést okoznának azok a termékek és szolgáltatások, amelyek árai jelenleg rögzítettek, ha azokat valós piaci áron kellene megvásárolni.
Eszerint összesen 19 százalékponttal lenne nagyobb az árak növekedése a mértnél, ami a júniusi 11,7 százalékos árindexet közel 31 százalékra emelné.
A GKI szerint a hazai és az uniós árindex összehasonlítását ez a számítás jobban tükrözi. Ez alapján az élen álló Észtország 20 százalékos drágulási üteme nem is olyan magas.
![Kép: GKI](https://www.napi.hu/fototar/fototar/202207/orig/image1657627520.jpg/900/)
A GKI számítása alapján egy főre vetítve az összes ár felszabadítása éves szinten 261 ezer forinttal, havi szinten 22 ezer forinttal terhelné a családi kasszát.
A földgáz piaci áron havi 15 ezer forinttal dobná meg a gázszámlát, az autósoknál pedig az üzemanyag havi 20 ezer forinttal kerülne többe kocsinként. A villamosenergia háztartásonként havi 6 ezer forinttal kerülne többe, az élelmiszerek árstopjának feloldása pedig havi 2150 forinttal emelné a költségeket a kutatók számításai szerint.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)