Az észak-magyarországi régióból 2017. szeptember 28-án 10 óráig várják a pályázatokat, ezt követően a pályázatbenyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztik - közölte a fejlesztési tárca.
Több mint ötezer pályázat érkezett be eddig a program keretében meghirdetett, földgázüzemű gázkonvektorok energiamegtakarítást eredményező cseréjét támogató alprogramban az első hat régióból.
Legközelebb a közép-dunántúli régióban megvalósuló készülékcserékhez lehet majd vissza nem térítendő támogatást igényelni 2017. szeptember 29. (péntek), reggel 8 órától elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül. Ezzel a program véget ér.
Az Otthon melege program új alprogramja a földgázüzemű gázkonvektorok energiamegtakarítást eredményező cseréjéhez nyújt vissza nem térítendő támogatást. Az ennek keretében meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén. A 2014 szeptemberében indult, jelenleg mintegy 30 milliárd forint keretösszeggel rendelkező programnak köszönhetően mára több mint 130 ezer háztartás energiahatékonysága javult - közölte a szaktárca.
Címlapkép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező