Az elnök, aki egyben az Országgyűlés alelnöke elmondta, az ország nagy részén aszály van, s ezt a hétvégi esőzések sem mérsékelték; körülbelül 100-150 milliméternyi csapadékra lenne szükség. Jelenleg az is elképzelhető, hogy a fent említettnél lényegesen nagyobb lesz a kár, mert a klímaváltozás hatására nem akkor és nem abban a mennyiségben érkezik a csapadék, ahogy megszokták.
Az elnök szerint a helyzetet azonnal kezelni kell, s meg kell oldani az aszályos területek öntözését.
Tavaly, az előző évvel azonos mennyiségű 5,246 millió tonna búza termett Magyarországon az egy évvel korábbinál 6,5 százalékkal nagyobb 1,03 millió hektárnyi vetésterületen. A kalászos gabonából összesen 1,3 százalékkal nagyobb területen 5 százalékkal kisebb termést takarítottak be, mint az előző évben.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító