A lap szerint az állami tulajdonú Pilisi Parkerdő Zrt. (parkerdő) a hozzátartozó területeken területhasználati díjat számít fel, elsősorban a részvételi díjas rendezvények után. Az indoklásuk szerint azért, mert ilyenkor a szemetet a társaság munkatársainak kell összegyűjtenie, valamint nekik kell a környezetet helyreállítani.
Az intézkedés a piaci alapon szervezett, több száz vagy akár több ezer fős látogatottságú eseményeket érinti - nyilatkozta az újságnak Mészáros Péter, a parkerdő szóvivője. Első körben januártól a nevezési díjas versenyeknél vezetik be a területhasználati díjat, amelynek mértékét a versenyzők várható száma alapján fogják kikalkulálni. A programszervezőket már idén tavasszal értesítették, hogy fel tudjanak készülni a jövő évre. Főként a futóversenyekre jellemző, hogy díjat szednek a résztvevőktől.
A nem piaci alapon szervezett rendezvények esetében - ide sorolhatók az iskolai és egyházi programok, de akár a családi bográcsozások is - nem kerülnek majd még pénzbe a lap cikke szerint.
A fővárosban a belterületeken is korlátoznák már a futóversenyek számát. A lépést még Tarlós István leköszönt főpolgármester ígérte meg, kérdés, hogy az új városvezetésnek mik a tervei.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat