A Fővárosi Önkormányzat készen áll arra, hogy a rendelkezésére álló eszközeivel segítse az Ukrajna orosz lerohanása miatt a fővárosba érkező menekültek ellátását. A budapesti pályaudvarokon már többen kértek segítséget az oda irányított munkatársaiktól; elhelyezésük és ellátásuk folyamatban van.
"A háború elől menekülő emberek ellátására való felkészülés kedd óta intenzív fokozatba kapcsolt, erről a főpolgármester tájékoztatta a belügyminisztert, felvettük az ügyben a kapcsolatot a kerületi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel is" - írták a közleményben.
Kapcsolódó
A fővárosi operatív törzs a főpolgármester vezetésével azt a feladatot adta az intézményeinek és cégeinek, hogy biztosítsanak szállást akár a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokban vagy üdülőkben. Továbbá gondoskodjanak a napi háromszori étkezés biztosításáról, amellett, hogy fogadják, irányítják a menekülteket.
Az "új kapacitásokat" a kerületi önkormányzatokkal közösen biztosítják.
A Fővárosi Önkormányzat felkészült arra is, hogy koordinálja a humanitárius segítségnyújtás különböző formáit; a budapesti polgárok részéről az elmúlt napokban is sok felajánlás érkezett. A Fővárosi Önkormányzat munkatársai kapcsolatban állnak a magyar-ukrán határszakaszon dolgozó, humanitárius segítségnyújtást végző civil szervezetekkel - áll a közleményben.
Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani