Magyarországon az alkalmazottak kevesebb mint harmada dolgozik csak rugalmas munkarendben, de várható, hogy osztrák mintára hamarosan a munkavállalói csoportok javasolják majd a munkáltatónak a munkaidő-beosztás megváltoztatását. Addig is a munka törvénykönyvéből levezetve munkahelyenként igyekeznek a számukra kedvező munkarend kialakítására - írta csütörtöki számában a Népszava az MTI szerint.
A rugalmas munkaidő-szervezést számos hazai munkahely alkalmazza sikerrel; a gyakorlat szerint a dolgozó napi munkaideje egy részében - jellemzően 10 és 15 óra között - a munkahelyén tartózkodik, a nyolc órából hiányzó délelőtti és délutáni résszel pedig szabadon, illetve a közvetlen munkatársakkal egyeztetve gazdálkodik - olvasható a napilapban. A munkaidő-nyilvántartást ugyanúgy vezetni kell, mintha kötött munkarendben dolgoznának, és heti-havi összesítésben le kell dolgozni a törvényes munkaidőt - jelezték.
Kapcsolódó
Nemzetközi szinten tízből négy munkavállaló dolgozik rugalmas munkarendben, Magyarországon viszont csak tízből három - idézte a lap a Randstad Workmonitor első negyedéves felmérését. Pedig igény volna rá, különösen az úgynevezett Z generáció (az 1990-es években születettek) elvárása a kötetlenebb foglalkoztatás.
A fotó forrása: Pixabay.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket