Március 19. után a tervezet már csak személyesen kérhető az ügyfélszolgálaton, vagy ügyfélkapunyitás után bármikor hozzáférhető elektronikusan is.
Felhívták a figyelmet, az szja 1+1 százalékának felajánlására, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni.
Sokan már az első pillanatban felkeresték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes e-szja felületét, hogy minél előbb kiderüljön, mit tartalmaz bevallási tervezetük. A bevallási tervezet a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amelyet a munkáltatók, kifizetők által megadott adatokból állít össze a NAV. A mezőgazdasági őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek a tervezet egy ajánlat, mely nem válik automatikusan bevallássá, azt ki kell egészíteni az önálló tevékenységből származó, illetve őstermelői bevételekkel, költségekkel.
A közlemény szerint valamennyi adózó felelőssége és érdeke, hogy a tervezetekből ne maradjon ki semmi, ezért érdemes mielőbb átnézni a kimutatást.
További információ itt olvasható, vagy általános tájékoztatás kérhető a NAV infóvonalán, a 1819-es telefonszámon.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben