Távozik a Közbeszerzési Hatóság elnöke és a szervezethez tartozó Közbeszerzési Döntőbizottság elnöke is, Gajdos Róbert, illetve Kövesdi Zoltán - értesült a 444.hu. A portált a hatóság arról tájékoztatta, hogy Kövesdi Zoltán nem mondott le. Ugyanakkor időközben nem hivatalosan több helyről is megerősítették, hogy a vezetők távoznak vagy távozni készülnek. Információik szerint a vezetők maguk adták vagy adják be pénteken a felmondásukat.
A hatóság az Országgyűlés felügyelete alatt működik. A közbeszerzések kiírásának központi felügyelete, és a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogalkotási kérdések ugyanakkor a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartoznak. (A közbeszerzési eljárások célja, hogy az állami és uniós pénzeket szabályos és nyilvános keretek közt költsék el az ajánlatkérők.)
Az Átlátszó.hu korábban arról írt, hogy Gajdos Róbert, a Közbeszerzési Hatóság elnöke Szegeden egyetemi évfolyamtársa volt a szintén jogász Nyerges Zsoltnak, Simicska Lajos üzlettársának. Gajdos korábban ügyvédként feltűnt olyan offshore cég kézbesítési megbízottjaként is, amely Patonai Péterhez köthető.( Patonai - aki az első Orbán-kormány idején a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója is volt - tulajdonosa a többmilliárdos kormányzati és MNB-s kommunikációs kampányok médiavásárlójának, az I.M.G. Inter Media Group Kft.-nek.)
Szakértelem sem kellene a Közbeszerzési Döntőbizottság elnökének
Ahogy a Napi.hu korábban beszámolt róla, a kormány jelentősen enyhítené a kritériumokat arra vonatkozóan, hogy ki töltheti be a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos jogorvoslati ügyekben eljáró Közbeszerzési Döntőbizottság elnöki posztját. A Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által múlt pénteken a parlamentnek benyújtott, 60 oldalas salátatörvény-javaslatához érkezett parlamenti gazdasági bizottsági módosító javaslat pedig tovább változtatna, szerintük ugyanis még közbeszerzési gyakorlat sem kellene annak, aki betöltené a Közbeszerzési Döntőbizottság elnöki posztját.
Lázár javaslatában még az szerepelt, hogy ezentúl elegendő lenne jogi szakvizsgával és legalább ötéves közbeszerzési gyakorlattal rendelkeznie az elnöknek - míg korábban legalább tízéves közbeszerzési és hároméves bírói vagy hároméves közbeszerzési biztosi gyakorlattal kellett rendelkezni a jogi szakvizsgán túl. Az új gazdasági bizottsági javaslat (amit várhatóan elfogad majd a parlament) pedig lehetővé tenné, hogy a szakvizsga mellett az ötéves közbeszerzési gyakorlat helyett legalább hároméves állami vezetői gyakorlat vagy hároméves bírói/ügyészi gyakorlat elegendő legyen a Közbeszerzési Döntőbizottság elnöki székének elfoglalásához. (Állami vezetők a miniszterek, államtitkárok, közigazgatási államtitkárok és helyettes államtitkárok, akikből jelenleg több mint száz van az Orbán-kormányban.)
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián