A vonatokra várakozók augusztus 1-jétől kaphatnak díjmentesen vizet Budapesten a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron, vidéken a miskolci, a debreceni, a szegedi, a nyíregyházi, a békéscsabai, a szolnoki, a kecskeméti, a győri, a pécsi, a zalaegerszegi, a veszprémi, a nagykanizsai, a celldömölki, a tapolcai, a fonyódi és a siófoki állomáson. Az ásványvizet augusztus 6-ig - illetve amíg az időjárás ezt szükségessé teszi - 10 és 17 óra között osztja a vasútvállalat.
A MÁV-START emellett azt javasolja, hogy mindenki elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy folyadékkal kezdje meg vasúti utazását.
(A légkondícionált helyiségekről itt talál listát.)
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég