A Magyar Nemzet újabb értesülései alapján 88 százalékos feldolgozottságnál 53 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP az EP-választáson, ez 13 EP-képviselőt jelentene a kormányzópártoknak. A második a Demokratikus Koalíció, amely 16 százalékon áll, és így 4 képviselőt juttathatna az Európai Parlamentbe. Ezen adatok szerint a 9 százalékos Momentum 2 jelöltje lenne befutó, a Jobbik (7 százalék) és az MSZP-Párbeszéd szövetség (7 százalék) is pedig 1-1 képviselőt küldhetne Brüsszelbe.
Nem tudni, hogy kormányközeli lap, honnan szerzi az értesüléseit: 36 százalékos feldolgozottságnál 55 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP az EP-választáson, ez 14 EP-képviselőt jelentene a kormányzópártoknak. A második a Demokratikus Koalíció, amely 15,6 százalékon áll, és így 4 képviselőt juttathatna az Európai Parlamentbe.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak