A kormány legújabb adómentessége 2022. január 1-én lépett hatályba. Azóta a 25 év alatti fiatalok nettó bére jelentősen megnőtt. Az érintettek ugyanis az átlagkereset mértékéig mentesülnek a 15 százalékos személyi jövedelemadó megfizetése alól, így a kedvezmény révén a fiatalok havonta akár 65 ezer forintot is spórolhatnak az adón - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Minden fiatalt érint az adómentesség, azokat is, akik idén csak egy rövidebb időszakban, így például nyáron diákmunka keretében vagy részmunkaidőben dolgoznak.
Segíthet az a további adókönnyítési szabály is, hogy a fiataloknak az első házasoknak járó adókedvezményről sem kell lemondaniuk az adómentesség miatt. Ha ugyanis két 25 év alatti összeházasodik, akkor a fiatalok az első házasoknak járó adókedvezményt nem az esküvőt követő hónaptól, hanem 25 éves koruktól számított 24 hónapon keresztül vehetik igénybe.
Nemcsak adó, hanem adminisztráció mentesség is jár a 25 év alattiaknak. A kedvezmény automatikus, azt rögtön a fizetésben is érvényesíteni kell a munkáltatónak, vagyis azt külön nem kell kérni, arról nem kell nyilatkozni a munkáltatónál.
Jelenleg ilyen kedvezményt az Európai Unióban csak Magyarország és Lengyelország alkalmaz - tete hozzá Izer Norbert.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója