A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A nyertesek feladata az engedélyezési tervek elkészítése, a létesítéshez szükséges engedélyek megszerzése, valamint a kiviteli tervek és tenderdokumentáció elkészítése. Az út két szakaszból áll. Az első a Gyömrői útnak a Kőér és a Hangár utcák közötti szakasza, amely 3 kilométer hosszú. A második szakasz a repülőtérre vezető útnak az Üllői út - Határ út csomóponttól a Budapest közigazgatási határán kívül, a Market Central csomópontjáig tart, amely 12 kilométer hosszúságú. Ennek állapota jelentős leromlott az elmúlt időszakban, régen felújításra szorulna.
A nyertesekkel január 14-én kötött szerződést a NIF.
Indult még a tenderen az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt. is.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket