"Létrejön a Budapest Fejlesztési Központ (BFK), mely a korábban is budapesti beruházásokkal foglalkozó KKBK átalakításával új intézményi hátteret és szervezőerőt ad az állami városfejlesztési és közlekedési beruházásoknak Budapesten. Ez óriási lehetőség, Budapest és vonzáskörzete legfontosabb, évtizedekre szóló állami beruházásai és fejlesztései összpontosulhatnak világos koncepció mentén egy intézménynél mostantól" - kezdődik az a Facebook-bejegyzés, mely szerdán reggel Vitézy Dávid oldalán.
Egy éve dolgozik azon - írta, hogy a vasút végre nagyobb szerepet vállaljon főváros közlekedési hálózatában, hogy a budapesti reptér és a hév halmozott problémáira megoldások szülessenek, ezért is vállalta el a BFK vezetését. Azért nem a BKK-ét, mert bár a főpolgármester nyilvánosan is bátorította erre, úgy látja, hogy "Budapest közlekedési problémáinak jelentős része ma a városhatáron kívülről származik". Ezért az ügy érdekében nem a korábbi struktúrában, hanem a BFK vezetőjeként tudja a legtöbbet megtenni.
A BFK legfőbb feladata szerinte, hogy a főváros "fenntartható fejlődését szem előtt tartva tudja összehangolni - és részleteiben előkészíteni - az állami fejlesztéseket Budapesten és agglomerációjában". Ehhez Vitézy a legjobb európai példákból merít majd.
Vitézy felsorolja a posztban azt is, hogy szerinte a BFK-n keresztül milyen fejlesztésekre van szükség. Leginkább a vasút bekapcsolására Budapest vérkeringésébe. Ehhez szükséges a fejpályaudvarok fejlesztése, új dunai vasúti híd, körvasút fejlesztése, új vasúti megállók létesítése, a Liszt Ferenc repülőtér 2-es és leendő 3-as termináljának bekapcsolása a vasúti hálózatba, a hév-vonalak fejlújítása és fejlesztése, új hév-vonatok beszerzése, a ráckevei és csepeli vonalak meghosszabbítása, új P+R parkolók építése, a regionális koordináció javítását a budapesti és az elővárosi tömegközlekedés között. A megvalósulásra Vitézy szerint sok időre lesz szükség, amely akár 7-10 év is lehet.
"Nincs tehát mire várni, az előttünk álló évtized legjelentősebb és egyben legfontosabb budapesti közlekedési beruházásai ezek" - írta, hozzátéve, hogy nem akar a politikai vitákban részt venni, nem akar újakat generálni, "hanem azon dolgozni, hogy Budapest jobb hely legyen".
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
