A 168 Óra értesülése szerint szerdán tárgyalt arról, hogy a felsőoktatás irányítása átkerül az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi). Délután az Emmi közleményben tudatta, hogy a mai kormányülésen a Káslár Miklós miniszter által eddig felügyelt tárca a kormány döntése értelmében átkerül Palkovics László miniszter hatáskörébe.
Palkovics László korábban felsőoktatásért felelős államtitkárként dolgozott, majd ő lett a teljes oktatásért felelő államtitkár.
"A felsőoktatás irányításának az ITM-hez kerülését Palkovics László miniszter kezdeményezte. A tárcavezető azzal indokolta előterjesztését, hogy az innováció lehetőségeinek birtokában Magyarország versenyképessége jelentősen növekszik a felsőoktatás ITM-be kerülésével. A fenti indok alapján a kormány úgy döntött, hogy a felsőoktatás 2019. szeptember 1-jétől átkerül az ITM-be. Az Emmi segíti, hogy az átszervezés zökkenőmentesen és mielőbb végbemenjen. Az Emmi a köznevelés irányítására önálló államtitkárságot hoz létre, Maruzsa Zoltán vezetésével" - írta közleményében az Emmi.
A 168 Óra értesülése szerint az új felsőoktatásért felelős államtitkárság három szakállamtitkárságot foglal majd magában. A szakképzésért felelős helyettes államtitkárit, amelyet továbbra is Pölöskei Gáborné vezet, a felsőoktatásit, amely az Emmiből átigazoló Bódis Józsefé lenne, illetve a kutatásfejlesztési, innovációért felelős helyettes államtitkárságot.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat