A módosítások a harmadik rezsicsökkentésről szóló fideszes javaslat részei, amelyekről kedden tárgyal és várhatóan csütörtökön dönt a parlament. Hoppál Péter budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az említett változtatásokat az ügyfelek érdekében kezdeményezték, a havi kétszeri - összesen 150 ezer forintig terjedő - díjmentes pénzfelvételt ugyanis alapvető fogyasztói jognak tartják, amelyből nem enged a Fidesz.
A törvények a bankokra is vonatkoznak, ezért "ha trükközésen kapják őket", azaz ha megszegik az ingyenes készpénzfelvétel szabályait, akkor - a törvényjavaslat szerint - akár 500 millió forintos bírságot is róhatna rájuk a jegybank - közölte a Fidesz szóvivője. A törvénymódosítás az elfogadás után egy hónappal lép hatályba. Hoppál Péter egyúttal azokat is biztatta a díjmentes pénzfelvételhez szükséges nyilatkozatra, akik ezt még nem tették meg.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin