Iparági becslések szerint csaknem minden második gépjárműre szerelt kiegészítő ellenőrizetlen forrásból származik, ezek 20-25 százaléka (vagyis 50-70 ezer darab) pedig hamisítvány.
Emellett riasztó, hogy a teljes hazai járműállomány 20-25 százaléka vagyis hozzávetőleg egymillió autó a napi közlekedés során hibás világítási berendezésekkel közlekedik, további 15-20 százalékok kisebb-nagyobb, de nem engedélyezett átalakításokkal vesz részt a forgalomban.
Kapcsolódó
A szabványos gyári világítási berendezéseken túl, bármilyen többletterhelést okozó fényforrás felszerelése tilos, amely alól csak a ködlámpával el nem látott, de a szükséges vezetékkel már gyárilag felszerelt autók jelentenek kivételt.
"A nem szabványos berendezések túlterhelik az autók elektromos hálózatát, a beszerelés szakszerűtlensége pedig tovább fokozhatja a bajt, ami a járművek kigyulladását is okozhatja"
- mondta Gablini Gábor, a HENT vezetőségi tagja.
A bárhol beszerezhető kék fényű xenon hatású lámpa beszerelése ugyancsak komoly veszélyforrást jelenthet a többi autósra nézve, ezért használata szintén szabálytalanságnak minősül.
A világítási berendezések mellett tilos az olyan futómű-átalakítás is, amely megváltoztatja a futóművek gyárilag tervezett terhelését, menettulajdonságait és stabilitását. Különösen gyakori a keréktárcsák, vagyis az alumínium-, illetve könnyűfém felnik nem minősítettre cserélése. A gyatra minőségű másolatok akár már egy kisebb ütközés, padkázás vagy úthiba miatt eltörhetnek, ez pedig életveszélyes is lehet az utazókra és a többi közlekedőre.
Fontos tudatosítani, hogy az autó összes műszaki felszerelése egy nemzetközileg elfogadott, egységes szabályrendszer alapján kerül kialakításra, ahol a legfontosabb szempont a biztonság garantálása - írják.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép