Az idei szezonban újdonság is várja az utazóközönséget, hiszen a BAHART a tavalyi hajózási szezon zárását követően átvilágította az ügyfélkiszolgálással, különös tekintettel a telefonos ügyfélkezeléssel kapcsolatos gyakorlatát.
Ezután a szervezetkorszerűsítésről döntöttek, és kialakítottáka BAHART Ügyfélközpontot, mely a három alaptevékenységi üzletág (személyhajózás, kompközlekedés, vitorláskikötői szolgáltatások) ügyfélkapcsolatainak központi kiszolgálását látja el a jövőben.
A társaság közleménye szerint célkitűzés volt, hogy egy viszonylag közismert telefonszámot (a forgalmi iroda korábbi száma) tartsák meg és egy szintén könnyen megjegyezhető központi e-mail címet ([email protected]) vezessenek be az írásos megkeresésekhez.
Szombattól tehát a 84/310-050-es telefonszámon üzemel a BAHART INFO Vonal. Itt a személyhajózás és kompközlekedés menetrendi információival, a hajózási lehetőségekkel, illetve a hajóbérlésekkel kapcsolatos témákban fogadják a hívásokat az ügyintézők. A tájékoztatás szerint a fejlesztés itt nem áll meg, hiszen októbertől a vitorláshely bérlőkkel történő telefonos kapcsolattartás is a BAHART INFO Vonalon zajlik majd. (Vonattal utazik? Akkor ez a kedvezmény érdekelni fogja!)
"A jövőben akár videóbeszélgetéssel, chatfunkciókkal vagy sms értesítéssel is bővíthető a rendszer, utóbbi különösen hasznos lehet, ha rendkívüli időjárás miatt gyorsan kell menetrendváltozásról értesíteni az utasokat." - tette hozzá Horváth Gergely, a call center megoldást szolgáltató Calgo cég vezetője.
Kép forrása: Szász Péter/Napi.hu
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Leállt az M3-as metró