Megvan a lista, hogy a 2020-as tavaszi érettségi időszakban milyen tárgyakból lehet majd vizsgát tenni - szúrta ki az Eduline.
A felsorolásban a hagyományos tárgyak, mint a matematika, irodalom vagy akár a testnevelés mellett olyan tételek is szerepelnek a felsorolásban, mint a kohászati ismeretek, vagy az autó- és repülőgépszerelési ismeretek. Lehetőség lesz arab, angol, finn, francia, héber, holland, japán, kínai, német, olasz, orosz, portugál és spanyol nyelvekből is vizsgát tenni, valamint a kisebbségek elismert nyelveiből.
"Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a 2020. évi vizsgaidőszakokban a fenti felsorolásban nem szereplő vizsgatárgyakból abban az esetben sem lehet emelt szintű érettségi vizsgára jelentkezni, amennyiben egy korábbi vizsgaidőszakban a vizsgázót az adott vizsgatárgyból javító vagy pótló vizsgára utasították" - áll a nyilvánosan közzétett dokumentum végén, amely alapján sokan pórul járhatnak, akik korábban még létező tárgyakból vizsgáztak, ők ugyanis már nem tehetnek semmit az eredményük javítására.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!