A friss nyers adatok szerint 2022 augusztusában az építőipari termelés volumene megegyezett az egy évvel korábbival. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 5,5 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 8,5 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 4,4 százalékkal alacsonyabb volt a jól sikerült júliusinál - derült ki a friss adatokból
Tavaly augusztushoz képest az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 4,9, az egyéb építmények építésében 13,0 százalékkal csökkent a termelés. A speciális szaképítés termelése 12, százalék-kal emelkedett.
Kevés az új szerződés
A megkötött új szerződések volumene a 2021. augusztusi bázisnál 50,4 százalékkal kisebb volt. Az épületek építésére kötött szerződéseké 18,3, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 68,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Így az építőipari cégek augusztus végi szerződésállományának volumene 7,8 százalékkal kisebb volt a 2021. augusztus véginél. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 18,9 százalékkal csökkent, az egyéb építményekre vonatkozóké 0,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Így 2022 első nyolc hónapjában az előző évihez képest az építőipari termelés 5,3 százalékkal bővült.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Örömtánc a Vatikánban: Leó pápa visszaállította a konklávé bónuszát, amelyet Ferenc pápa eltörölt

Már a Fideszben is feltűnt, hogy több mint hatszáz napja futnak Magyar Péter után

Vérfagyasztó támadás érte Kijevet

Kiakadtak az EU-ban Orbán nagytakarításán, terítéken az átláthatósági törvény

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Népszerű állampapír vált alacsonyabb kamatra

Huncut szörnyecskék írják újra a luxizást

Durva az ára, mégis viszik ezt a népszerű magyar gyümölcsöt
