A választáson egyik társelnöknek sem volt kihívója. A jelenlévő párttagok szavaztak a héttagú álló elnökségről is. A testületnek automatikusan tagja a két társelnök, mellettük Szabó Zsolt, Béres András, Hegyesi Beáta, Tordai Bence és Mach Péter került be az testületbe.
A szavazást követő sajtótájékoztatón Karácsony Gergely azt mondta, hogy a taggyűlés döntött a párt politikai stratégiájáról is. A Párbeszéd az MSZP-vel közösen indul a jövő évi EP-választáson, de eközben egy széles körű, "Európa-párti szövetség" kialakítására törekszik. Magyarázatként közölte: tudják, hogy az ellenzéki pártok egy része önálló listával készül, de nagyon sok civil szervezet és társadalmi mozgalom gondolkodik hasonlóan, mint az MSZP-Párbeszéd. Azt szeretnék elérni, hogy az EP-listájuknak a lehető legszélesebb körű társadalmi támogatottsága legyen - mondta Karácsony.
A másik társelnök, Szabó Tímea hangsúlyozta, hogy csak úgy tudják elképzelni a szövetségesi politikát, ha jövőre az önkormányzati választáson Karácsony Gergely lesz a zuglói polgármesterjelölt és ezt szövetségeseik helyi, regionális és országos szinten is támogatják.
A parlamenti frakcióvezető politikai elképzeléseiket ismertetve hangsúlyozta, a Párbeszéd elsődleges célja a mindenki számára elérhető alapjövedelem bevezetése. Emellett a paksi atomerőmű bővítésének leállításáért és a lakhatási problémák megoldásáért akarnak küzdeni. Kiemelt szerepet kap majd az egészségügy és az oktatás képviselete is.
Karácsony Gergely egy kérdésre válaszolva azt mondta, továbbra is támogatják, hogy jövőre tartsanak előválasztást az ellenzéki főpolgármester-jelöltek között - írta az MTI. Remélik, hogy az év végéig minden számottevő politikai szereplővel meg tudnak állapodni erről. Felelőtlennek tart minden olyan politikai próbálkozást, aminek az a célja, hogy "felszalámizza" a fővárosi ellenzéket annak érdekében, hogy újra Tarlós István legyen a főpolgármester. Hangsúlyozta, hogy ha megtartják az előválasztást, akkor mindenkitől elvárja, hogy a legtöbb szavazatot kapott jelöltet támogassa. Ha demokratikus lesz a folyamat, akkor "ott a helyem ebben a versenyben, de önmagában fontosabbnak tartom az elvet, mint a személyes ambíciókat".
Szabó Tímea ezt azzal egészítette ki, hogy Tarlós Istvánt csak akkor lehet legyőzni, ha a demokratikus ellenzéki oldal egy jelöltet indít.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)