Gerő András a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének professor emeritusa. 2003 óta volt a Habsburg Történeti Intézet igazgatója. A család közleménye szerint súlyos beteg volt, búcsúztatását szűk családi körben tartják - olvasható az Indexen.
Gerő András az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán hallgatott történelmet és szociológiát a hetvenes évek közepén. Tanulmányait követően 1977-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója lett, majd 1981–1995 között a művelődéstörténeti tanszéken dolgozott docensként. Számos külföldi egyetemen folytatott tanulmányokat, illetve oktatott is.
2006-ban lett a történettudományok doktora a Magyar Tudományos Akadémián. Legfontosabb kutatási területeihez tartozott az Osztrák–Magyar Monarchia története, maga Ferenc József császár, a magyar polgárosodás és a modern zsidó identitástörténet.
Gerő András a rendszerváltást követően a Századok szerkesztőbizottsági tagja lett, 1993-tól 2010-ig pedig a Budapest Negyed főszerkesztőjeként tevékenykedett, de volt szerkesztőbizottsági tag a Café Bábelnél és a Világosságnál is. 2003 és 2004 között a Deák-emlékbizottság ügyvezető titkára, illetve 2009-től a Teleki László Alapítvány kurátora.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel