A Vágó Gábor, korábbi LMP-s parlamenti képviselő által magánszemélyként benyújtott kérdés úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el?"
Az NVB hitelesítette május elején a kérdést, indoklása szerint az megfelel a törvényi feltételeknek, az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, nem pedig tiltott tárgykörbe. Miután az NVB tagjai 5:5 arányban szavaztak, Patyi András elnök hitelesítést támogató voksa döntött. Az NVB határozata ellen fellebbezést nyújtottak be, így került a Kúria elé az ügy - írta az MTI.
Sajtóhírek szerint a fellebbező Melles Marcell, az Alapjogokért Központ munkatársa, aki beadványában a többi között amellett érvelt, hogy a kérdés nem egyértelmű.
A Kúriának a felülvizsgálati kérelmet elutasító és az NVB döntését helybenhagyó határozata szerint az NVB jogszerűen döntött a népszavazási kérdés hitelesítéséről, a felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal ellentétben a kérdés kizárólag egyféleképpen értelmezhető, és arra irányul, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el.
A Kúria honlapján a közlemény mellett a határozat teljes szövege is olvasható.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók