A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A megélhetési nehézségek miatt már nem csak a fiatalok, hanem az idősebb korosztály és a vállalkozók is megindultak külföldre, a nyugati országrészből jellemzően Ausztriába és Szlovéniába − számolt be lapunknak egy győri munkaerő-közvetítő cég vezetője. Hozzájuk például nemrég egy 50 év feletti, korábban éttermet működtető házaspár kopogtatott be, hogy bármilyen munkát elvállalnak, külföldön is. A közvetítőknek nagy kihívás, hogy az emberek egymást viszik, rokonokat, barátokat követve, illetve a külföldön pozícióba kerülők nyomában: egy zalai üzem cégvezetője szerint egykori művezetője a legjobb embereit csábította maga után, sőt már a szakmunkástanulókat is megkörnyékezte. Levadásszák a magyarországi szakembereket az Ausztriában céget működtető magyarok is, elsősorban a vendéglátásban. A több nagy szállodával is kapcsolatban álló Euro Travel Paketreiseveranstatter GmbH képviselője, Kovács László szerint egy kiközvetített ember néhány hónapon belül általában még háromnak szerez munkát. Könnyen találnak munkát az esztergályosok, marósok, hegesztők, sőt − különösen Ausztria nyugati tartományaiban − referenciával rendelkező villany-, víz- és gázszerelőkre is van igény (általában azt veszik fel, aki a legjobban tud németül). Kis szerencsével mosodában, fafeldolgozó üzemben, temetkezési cégnél vagy újságkihordóként is el lehet helyezkedni.
Ami az ingázókat illeti, ma naponta 25−28 ezren járnak át dolgozni Ausztriába, illetve Szlovéniába, számuk már nem emelkedik olyan meredeken, mint korábban. Ez egyrészt a burgenlandi munkaerőpiac telítettségével, másrészt a szlovén gazdaság gyengélkedésével magyarázható, de a tavasszal induló mezőgazdasági munkákra már most keresnek embereket mindkét országban. A mosonmagyaróvári, soproni, szombathelyi ingatlanközvetítők szerint tavasztól őszig szinte mindent bérbe lehet adni a Magyarország keleti feléből érkezőknek, sok panzió is átállt az ingázók kiszolgálására, emellett több, korábban kevés sikerrel árult épületből alakított ki tulajdonosa munkásszállást. Egy a határon átvezető út megépítése ma is lökést ad az ingázásnak, jelenleg például Felsőszölnök és a szlovéniai Kétvölgy között készül egy öt kilométeres szakasz, amellyel mintegy 40 kilométeres kerülő takarítható meg.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint