Az ajánlás célja, hogy az ügyfelek valós igényüknek megfelelő biztosítást köthessenek és ehhez alapos, szakszerű közvetítői tanácsokat, illetve könnyen összehasonlítható elektronikus ajánlatokat kapjanak. A konzultációt a következő érdekvédelmi szervezetekkel folytatja az MNB: Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége, Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége, Magyar Biztosítók Szövetsége. Az egyeztetéseket követően jövő januárban jelenhet meg a végleges ajánlás, az abban foglalt előírások alkalmazását pedig március 1-től várja el a jegybank, a biztosításközvetítői piac szereplőitől.
A jegybanki szabályozás azért vált időszerűvé, mert egyre szélesebb körben alkalmazzák az alkuszok az online felületeket a biztosítások összehasonlítására, majd pedig a szerződés megkötésére is. A kötelező gépjármű felelősségbiztosításnál már ez a technika a meghatározó, az utasbiztosításoknál pedig már terjednek az okostelefonra készített alkalmazások is.
Az MNB - mint a biztosítási szektor felügyelője - azt javasolja, hogy az ügyfelek által felkeresett elektronikus összehasonlító felületek egyszerű nyelvezetűek, átláthatók és egyértelműek legyenek, továbbá a biztosítási szolgáltatások árán túl, azok tartalmát is könnyen össze lehessen vetni.
Összetett, egyedi ügyféligényeket kielégítő biztosítási termékeknél - ilyenek például az életbiztosítások - a jegybank elengedhetetlennek tartja az online információk mellett, a szóbeli tájékoztatást is.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson