Cser Ágnes elmondta, ahogy tavaly is sikerült elérniük év közben a költségvetés módosítását, most is egyik kiemelt céljuk, hogy ez megtörténjen - idézi az MTI.
A kormányzat, felmérve a helyzetet, elkezdte a több évtizedes lemaradást pótolni: így jött létre a szakdolgozók esetében a négylépcsős, az orvosok esetében pedig a kétlépcsős bérfejlesztés.
Megemelik a mentősök fizetését, és a védőnőknél is készül a megoldás - jegyezte meg.
A szakszervezetnek az az elképzelése, hogy ne csak az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők, hanem a műszaki, informatikai és gazdasági szolgáltatást nyújtó dolgozók is bérét is fejlesszék.
(A kormány legutóbbi, botrányt kavaró ágazati bejelentéséről itt olvashat.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet