A szervezet közleményében üdvözli, hogy a kormány külön forrást biztosít az orvosi ügyelet, a készenlét, az önként vállalt túlmunka, illetve a sürgősségi osztályok szakdolgozóinak a sürgősségi betegellátási műszakpótlék kifizetéséhez.
Az MRSZ ugyanakkor hangsúlyozza: a jövő évi költségvetésben ezen díjak megemelésére elkülönített 29,4 milliárd forint elosztása során biztosítani kell, hogy a legnagyobb arányú ügyeletidíj-emelésben az ügyeleti munkából legnagyobb terhet viselő orvosok, köztük a rezidensek részesüljenek.
Kapcsolódó
"Bízunk benne, hogy így 2022-ben már nem fog előfordulni olyan, mint idén szentestén, amikor is voltak orvosok, akik 1525 forint nettó bérért kényszerültek az ünnepet családjuktól, szeretteiktől távol tölteni".
Bíznak továbbá abban is, hogy mind az orvosi, mind a szakdolgozói bérek a jövőben olyan mértéket érhetnek el, ami elismeri az egészségügyi dolgozók társadalom érdekében tett erőfeszítései és a gazdaság működéséhez, növekedéséhez való hozzájárulásuk mellett egyéni áldozatvállalásukat is - olvasható az MTI által idézett közleményben.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon