Két év alatt több mint 12 ezer pácienst látott el 38 nehéz helyzetű, többségében évek óta háziorvos nélkül maradt kistelepülésen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Magyarországon felgyorsult a praxisok megüresedése, már közel ezer rendelőben nincs orvos, mondta Porpáczy Krisztina, a Magyar Orvosi Kamara háziorvosi csoportjának vezetője még február elején. Tavaly és tavalyelőtt több mint 190 orvos ment nyugdíjba, és legalább hatvan 40 év alatti orvos is elhagyta a praxisát, 62 háziorvos pedig meghalt, az orvosok fele 66 éves kora előtt vesztette életét, erről itt írtunk bővebben.
A telemedicina sokat segít
A máltaiak az európai uniós támogatásból indított Naszlady Attila Egészségfejlesztési Program keretében 2023 márciusa óta végnek telemedicina rendeléseket a legmodernebb diagnosztikai berendezésekkel felszerelt mozgó rendelőkben a hátrányos településeken.
A betegek vizsgálatát szakasszisztens végzi, az orvosok pedig akár több száz kilométeres távolságról az internet segítségével kapcsolódnak be a betegek ellátásába.
Két éve a Felzárkózó települések program öt helyszínén indult el a telemedicinás rendelés, ami sajátos innovációt valósított meg az ellátásban, és jelentős nemzetközi elismerést hozott Magyarország számára.
A program az ország legszegényebb településein orvosi ellátás nélkül maradt lakosság ellátását segíti. Sem a betegnek, sem az orvosnak nem kell a vizsgálat miatt utazni, a legmodernebb vizsgálati eszközökkel hidalják át a köztük lévő távolságot, közölte a Máltai Szeretetszolgálat.
Kapcsolódó
Európai Uniós forrásból 1700 négyzetméteres egészségügyi központ épült Bicskén, ahol a telemedicina orvosi központja mellett laboratórium és személyre szóló gyógyszerellátási központ, valamint a koordináláshoz szükséges irodai és logisztikai háttér is van.
A program keretében 14 mozgó egészségügyi központ járja a településeket, a járművekkel szakasszisztens érkezik a helyszínre, aki az interneten kapcsolódó orvos irányításával műszeres vizsgálatokat végez.
A kistelepülések körülményeire tekintettel a vizsgálatok során nem beutalót adnak a távoli városokban elérhető szakrendelésekre, hanem a szükséges laboratóriumi és ultrahang vizsgálatokat is helyben elvégzik.
Cél a lakosság egészségértésének fejlesztése
A mintákat a gépjárművek a bicskei központ laboratóriumába szállítják, ahol két év alatt 141 ezer mintát elemeztek ki. Az ultrahang készülék előzetes egyeztetés alapján érkezik a településekre, a program indulása óta 2600 beteget vizsgáltak már meg a képalkotó diagnosztikai eszköz segítségével.
A mozgó egészségügyi központok hetente, néhány helyszínen kéthetente ugyanazon a napon keresik fel a településeket.
A program fontos feladata a lakosság egészségének fejlesztése, a kisebb közösségekben praktikus tanácsokkal segítik többek között a dohányzásról leszokást, a túlsúlytól való megszabadulást, vagy az egészségre káros szokások elhagyását. Mint írták, két év alatt a telemedicinával ellátott 38 településen élő emberek fele részesült valamilyen egészségügyi ellátásban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben