Nem volt vita az egészségügyről az MCC Feszten, mert Kulja András nem jelent meg. Takács Péter az egy órán át tartó nyilvános fóru ...
A Tisza Párt a nagykanizsai kongresszusán egy kerekasztalbeszélgetésben hirdette meg az egészségügyi programját.
Egyre kevesebb a szakápoló, romlik a dialízisgépek állapota, jelentős hiány mutatkozik a donorvese utánpótlásban is, a várólisták ...
Áprilisra ismét 50 milliárd forint felett van a kórházak adóssága, többek között ez is elhangzott a Magyar Kórházszövetség kongresszusán. Az is kiderült, hogy az államkincstár még mindig talál furcsa beosztásokat az intézményekben, és sok helyen még mindig papíralapon vezetik a jelenléti íveket is. A KEF pedig tavaly 341 ezer hibabejelentést regisztrált.
Szerző(k): Koncsek RitaA szabad szakrendelő választásnak vannak kockázatai is, mondta a MOK szakértője. Bertalan Ildikó szerint az új rendszer elsősorban a fiatal, mobilis, egyszerűbb egészségügyi problémával jelentkező páciensek számára lehet előnyös.
Szerző(k): EconomxA Máltai Szeretetszolgálat mobil rendelői két év alatt 38 hátrányos helyzetű településen jártak. Több mint 12 ezer páciens vizsgálatát végezték el telemedicina segítségével.
Szerző(k): K. R.Húsz évvel ezelőtt 61 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis volt Magyarországon, mára 900 felett van a számuk. Kincses Gyula, a kamara volt elnöke szerint az alapellátásban gyógyító orvosok képesek lennének elérni, hogy jobban gondozott betegek éljenek Magyarországon, de már túl kevesen vannak.
Szerző(k): K. R.