A kormány szerdai tanácskozásán döntött az E.On gázüzletágának megvételéről - jelentette be a kormányszóvivő. Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.On elnök-vezérigazgatója november végén írt alá szándéknyilatkozatot az E.On Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek átruházásáról az MVM-re.
A csaknem négymillió háztartást érintő rezsiköltség-csökkentést szerdai - jelenleg is zajló - ülésén fogadta el a kabinet, Giró-Szász András pedig ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a szolgáltatóknak kell viselniük a terheket, azokat nem háríthatják át. Hozzátette, hogy a szektor 1995-ös privatizációjában részt vevő cégek az elmúlt 17 esztendőben évente átlagosan húszszázalékos nyereségre tettek szert, így a befektetés már 3,5-szer megtérült nekik.
Tájékoztatása szerint a négytagú rezsicsökkentési bizottságba - amelyet Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára vezet majd - a fejlesztési tárca mellett a nemzetgazdasági és az erőforrás-minisztérium, valamint a Miniszterelnökség delegál tagot.
A kormányszóvivő a sajtótájékoztatón felidézte, hogy 2002 és 2010 között több mint kétszáz százalékkal emelkedett a gáz, száz százalékkal pedig a villany ára, a magyar családokra így irreálisan magas teher nehezedik a rezsiköltségek díja miatt. Az európai uniós átlag a magyar számnak körülbelül a kétharmada - jegyezte meg.
Giró-Szász András egyúttal azt is megerősítette, hogy a minimálbér az idei 93 ezer forintról - infláció feletti mértékben - 98 ezerre, a bérminimum, vagyis a szakmunkás-minimálbér pedig 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedik 2013-ban. Ez a szakszervezetek számítása szerint 2,2 százalékos vásárlóerő-növekedést jelent a magyar családoknál - fűzte hozzá.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak