Március 16-án összesen húsz hatósági díj és illeték szűnt meg. Az "állami rezsicsökkentés" második fázisáról rendelkező jogszabály a családok zsebében évente 10-11 milliárd forintot hagy, a gazdasági szereplők terhei pedig 3-4 milliárd forinttal csökkennek - nyilatkozta a lapnak, Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
Az állami költségeltörlési program idén második lépcsőfokához érkezett. Mivel a visegrádi országokban jelentősen alacsonyabbak az autósokat terhelő bürokratikus és anyagi terhek, ezért a kormány átvizsgálja azok csökkentésének lehetőségeit. Az államtitkár megjegyezte: az ügyben széles körű társadalmi, szakmai egyeztetés lesz, az autósok érdekei mellett ugyanis sok szempontra kell ügyelni, például a környezetvédelemre és a közlekedés biztonságára.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt