A Magyar Közlönyben megjelent határozatban a kormány támogatja a Debreceni Nemzetközi Repülőtér biztonságos működését biztosító fejlesztéseket. Ezek 3 milliárd 138 millió forintba kerülnek, amelynek egynegyedét a város önkormányzata állja. A háromnegyedet pedig a központi költségvetés, amely 2 milliárd 354 millió forintot tesz ki.
A folyamatos működtetéshez pedig 2020-tól, évente 400 millió forint állami támogatást hagyott jóvá a kormány.
Kapcsolódó
Idén a repülőtéri tűzoltóságot sem tudhatta maradéktalanul fizetni az önkormányzat, mivel annak bér- és járulékköltségeire, tűzoltóképzésekre, valamint a repülőtéri tájékoztató szolgálat költségeinek biztosításához további 700 millió forintot bíztosít a kormány az idei költségvetésből.
Végül a kormány megbízta az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy készíttessen - a megtérülési számításokat is tartalmazó - részletes megvalósíthatósági tanulmányt a repülőtérről, majd azt terjessze a kormány elé.
A debreceni az ország második legnagyobb repülőtere, 2019-re mintegy 600 ezer utassal számolnak, ami a 2012-es indulás óta a legnagyobb növekedés lehet a légikikötő életében. A kassai és a nagyváradi reptér adataival összevetve a debreceni lehet a térség legnagyobb forgalmú regionális légikikötője így.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az