Tájékoztatásuk szerint a beléptetettek közül a rendőrség 779 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.
Közölték azt is: az ukrajnai háború elől szerdán 558 ember, köztük 194 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőrképzésben részt vevőkkel segítik az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket, és ebben támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival - tudatták.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön