Győrben nyitotta meg második BYD értékesítési pontját, az első vidéki BYD bemutatótermét az AutoWallis – közölte a csoport az MTI-vel.
A BYD autóihoz Győrben a szintén az AutoWallis Csoporthoz tartozó Iniciál Autóház nyújtja a szervizszolgáltatást.
A kínai cég 2022-ben, a Párizsi Autószalonon mutatkozott be az európai személyautó-piacon, 2023 októberében pedig Magyarországon is elindították az elektromos autók értékesítését. Az AutoWallis Csoport 2023-ban nyitotta meg első BYD szalonját Budapesten. A BYD Magyarország 2024 végén jelentette be, hogy az országos márkakereskedői hálózatának kiépítése érdekében további értékesítési és szervizpontokkal bővíti jelenlétét.
Ezért Győrt választották
A közlemény idézi Antal Pétert, az AutoWallis Csoport kiskereskedelmi üzletágának igazgatóját, aki szerint a márkakereskedések által értékesített gépjárművek között egyre nagyobb arányban szerepelnek a konnektorról tölthető autók, és már a hazai utakat is közel 700 darab általuk eladott BYD-modell rója.
Nyugat-Magyarország jelentős vásárlói potenciállal rendelkezik, és az elektromos járművek iránti kereslet is évről évre emelkedik a régióban, így esett a választásuk Győrre
– hangsúlyozta a cégcsoport közleménye. Az MTI érdeklődésére azt is kifejtették, hogy jelenleg nincsenek konkrét nyilvános tervek új autószalonok, bemutatótermek megnyitására, de a növekedési stratégiájuk értelmében folyamatosan mérlegelik és vizsgálják a hazai és a régiós bővülési lehetőségeket.
Az AutoWallis Csoport tavaly 398,46 milliárd forintra növelte árbevételét, amely 9 százalékkal haladja meg az előző évit, az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 2 százalékkal 20,175 milliárd forintra emelkedett. Az AutoWallis Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriás kibocsátója.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal