Az AutoWallis első Lexus kereskedése Győrben nyitott, amellyel tovább növelik piaci részesedésüket a prémium személyautók szegmensében az MTI-nek küldött pénteki közleményük szerint. A 360 négyzetméter alapterületű Lexus autókereskedelmi- és szolgáltató központban a kiállítótér mellett helyet kapott egy szervizpont is.
Antal Péter, az AutoWallis kiskereskedelmi üzletágának vezetője a közleményben kiemelte:
a megállapodás fontos mérföldkő az AutoWallis csoport történetében.
Nyugat-Magyarország jelentős vásárlói potenciállal rendelkezik, és a prémium járművek iránti kereslet is évről évre emelkedik, ezen piaci trendek és gazdasági tényezők figyelembevételével esett a választás Győrre. A régiót eddig is kiemelten kezelte a magyar tőzsde autós vállalata: négy nagyvárosban (Győr, Mosonmagyaróvár, Sopron, Szombathely) évtizedek óta értékesítenek gépjárműveket és kínálnak kapcsolódó szolgáltatásokat, idén tavasszal pedig szintén Győrben nyitották meg az első fővároson kívüli BYD értékesítési pontot. Antal Péter hozzátette:
szeretnének az ország többi régiójában is terjeszkedni, ezért keresik a további fejlesztési lehetőségeket is.
A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában, valamint a BUX és BUMIX indexekben jegyzett AutoWallis a közép-kelet-európai régió 17 országában gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel van jelen. A csoport nagykereskedelmi üzletága által képviselt márkák közé tartozik
- az Alpine,
- a BYD,
- a Dacia,
- a Farizon,
- az Isuzu,
- a Jaguar,
- a KGM,
- a Land Rover,
- az MG,
- a NIO,
- a Nissan,
- az Opel,
- a Renault,
- a Saab alkatrészek utánpótlása és
- az XPENG.
A kiskereskedelmi üzletág által képviselt márkák között
- a BMW,
- a BYD,
- a Dacia,
- a Ford,
- az Isuzu,
- a Jaguar,
- a KGM,
- a KIA,
- a Land Rover,
- a Lexus,
- a Maserati,
- a Mercedes-Benz,
- a Mercedes-Benz Trucks,
- a MINI,
- a Nissan,
- az Opel,
- a Peugeot,
- a Renault,
- a Suzuki,
- a Toyota,
- a JóAutók.hu, továbbá
- az AUTO-LICIT.HU,
míg a mobilitási szolgáltatások üzletág a wigo carsharing, a wigo fleet, a Sixt rent-a-car márkákkal van jelen a magyar piacon.
A vállalat konszolidált árbevétele 2024-ben 398,460 milliárd forintra nőtt az előző évi 366,266 milliárd forint után. Adózott eredménye tavaly 6,976 milliárd forintra esett vissza 9,842 milliárd forintról.
Behúzta a kétharmadot a tőzsde autós cége
Húsz százalékkal nőtt az AutoWallis árbevétele az első negyedévben, aminek már közel a kétharmada külföldről érkezett. A támogatónak egyáltalán nem nevezhető működési környezet miatt a profit viszont nagymértékben csökkent. Bővebben >>>Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget