A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében - a vádlottat meg nem nevezve - azt írta: a terhelt 2018 márciusában a KRESZ több előírását is megszegve vezetett egy személygépkocsit, majd miután megelőzött egy autóbuszt - a forgalmi helyzet szempontjából indokolatlanul - hirtelen fékezett. Az autóbusz vezetője azonnal lassított és vészfékezett, de így sem tudta elkerülni az ütközést az autóval.
"A szándékos veszélyhelyzet-okozás miatt történt ütközés következtében" az autóbuszban több mint 2,5 millió, míg a gépkocsiban több mint 14 millió forint anyagi kár keletkezett - írták a közleményben.
A bíróság a vádlottat közúti veszélyeztetés és jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás miatt bűnösnek mondta ki. Enyhítő körülményként vették figyelembe az időmúlást, a vádlott büntetlen előéletét, valamint azt, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Súlyosító körülménynek számított a többszöri KRESZ-szabályszegés, a kettőnél több halmazat, továbbá a vádlott közlekedési előélete - emelte ki a törvényszék.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás miatt jelentett be fellebbezést. Berki és védője 3 nap gondolkodási időt kért.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről