Folytatja a terjeszkedést és az üzletfelújítási programját a Spar Magyarország. A majdnem 600 üzletből álló hálózattal rendelkező boltlánc összesen 830 millió forintból hozott létre két új üzletet, az egyik Budapest IX. kerületében, a másik Sopronban kapott helyet.
További 1,1 milliárdból pedig korszerűsítette a már meglévő mosonmagyaróvári és szentlőrinci egységét.
Kapcsolódó
Maczelka Márk, az üzletlánc kommunikációs vezetője többek között azt mondta: "A négy beruházással összesen 102 régi-új munkahelyről beszélhetünk, ami nagy jelentőséggel bír a jelenlegi járványidőszakban." A két új boltban 49 dolgozónak ad munkát a társaság.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön