Bár a nyugdíjakat jellemzően az adott hónap második hetében kapják meg az érintettek, a december már régóta kivétel a karácsonyi kiadások miatt.
Így lesz az idén is: a juttatásokat menedzselő Magyar Államkincstár már december elején lépni fog. Akik banki átutalással kapják a nyugdíjukat, azok már december 2-án pénteken, azaz kevesebb mint két hét múlva hozzáférhetnek az esedékes összeghez. Akiknek a postás viszi a pénzt, azok a nyugdíjkifizetési naptárban megjelölt decemberi napon juthatnak hozzá.
A családi pótlék esetében a december nem jelent változást, azt ugyanis minden hónap elején utalja a kincstár. Most decemberben egyébként szintén december 2-án érkeznek be a bankszámlákra ezek az összegek. Akik készpénzben kérték, azok december 2-át követő 2-4 munkanapon belül számíthatnak a kifizetésre.
Legolvasottabb
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Sallai Roland reagált a liverpooli pletykákra
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Őrületes felajánlást tett Djokovic