A rendvédelem országos parancsnokai majdnem százszázalékos béremelésére tett javaslat azonnali visszavonását, a Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) sürgős összehívását és a jelenleg 38 650 forintos rendvédelmi illetményalap 50 ezer forintra emelését követelik a terület szakszervezetei Pintér Sándor belügyminiszternek írt tegnapi nyílt levelükben - írja a Népszva.
A honvédelmi törvénymódosítások közé bújtatva akarja elfogadtatni a kormány az akár 1,9 milliós vezetői béreket, miközben az állomány tagjainak tett béremelési ígéreteket nem teljesíti.
A szakszervezetek arra figyelmeztetnek, hogy a rendvédelmi területen dolgozók alulfizetettek, túlhajszoltak, szociális és egzisztenciális problémával küzdenek és a pandémia után ismét tömeges lesz az elvándorlás a területről.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat