A hosszú hétvége előtti bevásárlás tervezésekor érdemes arra figyelni, hogy a 23-a előtt nap vasárnap, így az üzletek hamarabb zárnak majd be, mint a többi napon – derül ki az nlc összeállításából.
- Az Aldi boltjai vasárnap jellemzően reggel 7 órától 19 óráig lesznek nyitva, tehát a hétköznapi nyitvatartáshoz képest hamarabb zárnak.
- A Lidl üzletei vasárnap ugyancsak, jellemzően 7:00 és 19:00 között várják a vásárlókat.
- Az Auchan áruházak legtöbb üzlete vasárnap reggel 8 órakor nyit és jellemzően 20 óráig lesz nyitva.
- A CBA legtöbb boltja zárva tart a nemzeti ünnepen, de a családi üzemeltetésű, kisebb boltok közt lesz, ami hétfőn is kinyit – erről érdemes a boltokban tájékozódni.
- A Penny boltjai – ahogyan a többi boltlánc is – október 23-án, hétfőn zárva lesznek. A hét többi napján azonban a szokásos rend szerint, jellemzően este kilencig, vasárnap pedig este hétig lesznek nyitva a boltjaik.
- A Tesco hiper- és szupermarketjei, valamint expressz üzletei zárva lesznek október 23-án. Vasárnap eltérő időpontban, de nyitva tartanak az üzletek.
- A Spar és Interspar üzletei is zárva lesznek hétfőn.
- Az OMV SPAR express üzletek egy része ugyanakkor október 23-án is nyitva tart, több esetben akár éjjel-nappal is. Ahol a benzinkút nem üzemel, ott a SPAR üzletei is zárva lesznek.
- A METRO áruházai is zárva lesznek hétfőn. Vasárnap a legtöbb áruház 8:30 – 18:30 között tart nyitva.
- A Coop és a Real franchise-hálózatnál nincs egységes nyitvatartási rend. Egyes boltok hétfőn is fogadhatják a vásárlókat.
- A benzinkutak, az ügyeleti rend szerint működő gyógyszertárak, a virágboltok, az újságosok, az édességboltok, a vendéglátóhelyek és a kisebb – családi üzemeltetésű – boltok meg trafikok nyitva lesznek október 23-án, hétfőn.
Rajtunk is múlik, hogy sínylődnek a kisboltok
Hanyagolják a fogyasztók a kisboltokat, amikor élelmiszerért indulnak vásárolni, vagy üzemanyaggal töltenék fel járművüket. Ez meg is látszik a vegyes élelmiszerüzletek bevételén, ugyanis jelentős mértékben csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma februárban.Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv