A környező országokhoz hasonlóan Magyarországon is emelkedik az új fertőzöttek száma, az utóbbi két napon már több mint ezer pozitív esetet regisztráltak - írja Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében.
A Magyar Tudományos Akadémia a héten javaslatokat fogalmazott meg, amelyben kiemelt szerepe van a maszkviselésnek a zárt terekben: a közösségi közlekedés járatain vagy rendezvényeken. A szakértők véleményét iránymutatónak tartom, ezért levelet írtam a kormánynak, amelyben kértem, rendeljék el a maszkviselést. Sajnos, tudomásul kell vennünk, hogy egyelőre nem elegendő az oltásra alapozott védekezési stratégia. Hazánknál nagyobb átoltottsági szinttel rendelkező országokban is kötelező a száj és az orr eltakarása - olvasható a főpolgármester posztjában.
Kapcsolódó
A főpolgármester a BKK járművein kötelező maszkviseléssel kapcsolatban azt is közölte, hogy azt a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé. A levelében azonban azt is kérte a belügyminisztertől, hogy ha a központi Operatív Törzs nem tartja szükségesnek a maszkhasználat bevezetését, akkor hatalmazza fel a fővárosi önkormányzatot, hogy a saját hatáskörben elrendelhesse azt.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat