Török Lajos szerint az OTP-nél nem várható jelentős változás, árfolyama továbbra is 10 500 és 11 000 forint között maradhat, míg a Mol 2742 forintig, a Richter pedig 8490 forintig erősödhet. A Magyar Telekom lendülete a pénteki zárásra elfogyott, a trendvonal 326 forintnál húzódik – fogalmazott az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésben.
A BÉT részvényindexe, a BUX 564,08 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel, 45 804,29 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest. A Mol 8 forinttal, 0,28 százalékkal 2844 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 295 forinttal, 2,71 százalékkal 10 595 forintra csökkent, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7,5 forinttal, 2,26 százalékkal 325 forintra esett, forgalma 116,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,59 százalékkal 8450 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek