A minősített vesztegetés bűntette miatt a Bige László ellen folyamatban lévő bűnügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség fellebbezést jelentett be a felmentő ítélet vonatkozásában – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a vádhatóság.
8. leggazdagabb magyar
A Forbes 100 leggazdagabb magyar idei listáján Bige László a 8. helyen szerepel 233 milliárd forintnyi vagyonnal. A műtrágyakirályt 135 millió forintos korrupcióval vádolja a főügyészség, ám a bíróság áprilisban nem jogerősen, bizonyítottság hiányában felmentette Bige Lászlót, amivel az ügyészség nem ért egyet. Bige és társai emellett egy kétmilliárdos hűtlen kezeléses ügyben is bíróság előtt állnak.
A közelmúltban elkészült írásos fellebbezésben pedig a vármegyei főügyészség azt indítványozta, hogy a Debreceni Ítélőtábla változtassa meg az ítéletet, és állapítsa meg a vádlott bűnösségét, továbbá szabjon ki ellene letöltendő börtönbüntetést. A fellebbezés kérdésében a végső döntést majd a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség fogja meghozni, ám a Magyar Nemzet információi szerint az ezzel kapcsolatos indítványukat még nem nyújtották be az illetékes bírósághoz.
Másik büntetőügy
A műtrágyakirály egyébként egy másik büntetőügy miatt is bíróság előtt áll, hiszen 2021 októberében többek között hűtlen kezelés miatt emeltek vádat ellene és öt munkatársa ellen, mert kétmilliárd forinttal károsíthatták meg a vállalkozó saját cégét. Ez az eljárás jelenleg tárgyalási szakban van a Nyíregyházi Törvényszéken.
Felmentették a műtrágyakirályt, de az ügyészség nem nyugszik bele
Kedden délelőtt hirdettek elsőfokú ítéletet a vesztegetési és okirathamisítási ügyében.Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol