A sürgősségi centrum és a Podmaniczky utcai telephely után a Honvédkórház koraszülöttcentrumának működése is ellehetetlenült az orvoshiány miatt, az országos elismertségű osztályon hiányoznak a működtetéshez szükséges személyi feltételek - derül ki a portál cikkéből.
A kórház PIC centrumából egy év alatt hét szakorvos távozott a megbecsültség hiánya, és az alacsony fizetés miatt. Az osztály emiatt csökkentette a fogadható páciensek számát, illetve az ellátható esetek súlyosságát, de a november végére három fősre csökkent a stábbal már nem tudják teljesíteni a szükséges minimumfeltételeket, ezért december 15-től egyelőre két hétre bezárnak.
Kapcsolódó
A portál szerint az osztályvezető jelentős mértékű béremelésben keresi a megoldást, az intézményt vezető Kun Szabó István azonban egyelőre még nem állt kötélnek.
Az osztály helyét a Semmelweis Egyetem női klinikája, illetve a János kórházban működő PIC veszi át, ami, mondjuk, egy Újpesten beinduló koraszülést tekintve azért rejteget kockázatokat magában.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el